A VONZÁS HATALMA

Bevezetés

Egy jó évtizede hatalmas szellemi utazást tettem oda, amit úgy nevezek: a „gondolkodás fizikája”. Az volt a célom, hogy az e témában elmerülve megszerzett, mély tudásomat megosszam másokkal, és magamnak is megmutassam annak a lehetséges módját, hogyan hozhat ki többet az ember az életéből.
Tanulmányaim során a fizikaprofesszorok tanításaitól eljutottam a mély ezoterikus tudományokig, megismertem az egyszerű régi orvoslást, és megtudtam nagyjából mindent, amitől már valamiféle laikus szakértőnek nevezhettem magamat abban a témában, hogy miként hozzam ki a lehető legtöbbet az életemből. Tudás ide vagy oda, igen bosszantott, hogy ez a „lehető legtöbb” nem sikerült. Valami hiányzott, amit nem tudtam egyértelműen megfogalmazni.
Természetesen a témával kapcsolatos, igen széleskörű tudásom birtokában kinevettem, semmibe vettem azt, aki számomra tanulatlannak, tudománytalannak, szűk látókörűnek tűnt. Ösztönösen tettem ezt, mert úgy gondoltam, leegyszerűsítik azt, amit én meglehetősen nehéz témának tekintettem. Egy jóakaratú barátom akkor a szememre vetette, hogy gyerekesnek tartja viszolygásomat, vagyis hogy nem foglalkozom mások – túl egyszerűnek hitt – téziseivel.
Mára megváltozott a véleményem! Én, a gondolat kiművelt tudója ismerem a mágnességet, a mozgatóerőit, a frekvenciáját, az érzelmekre gyakorolt hatását – és akkor jön valaki, és hanyagul, a legegyszerűbb formában előadja a vonzás törvényét, azt, amire nem jöttem rá, aminek eleinte még a létezéséről sem tudtam. Valahogy így:
– Bocsánat, asszonyom, lehet, hogy ezt keresi?
Belevetettem magam ezekbe az ismeretekbe, sok-sok órát töltöttem a tanulmányozásukkal. Két hét elképedés és egy hónap döbbenet után, kilencven nap alatt olyan változás történt az életemben, amire azt mondtam:
– Ez az! Meg fogom írni, hogy mások élete is megváltozzon, az enyémhez hasonlóan.
Íme, most megosztom önnel. Legalább nyolc és fél millió könyv szól arról az elcsépelt témáról, hogy miként hozzunk ki minél többet az életünkből. Az én alig ismert alapelveimben mégis az a legkülönösebb, hogy a.) egyszerűek, b.) gyorsak, c.) az eredmény biztos.
Ezért a saját prózai szavaimmal és stílusomban ezennel előadom a texasi Hicks családtól* tanult, mélységesen egyszerű tanítást, hozzáfűzöm megjegyzéseimet, az elmúlt évek során szerzett megfigyeléseimet és tapasztalataimat, és mindezt összhangba próbálom hozni sok éves tanulmányaimmal.
Szégyenkezés nélkül ajánlhatom a készterméket úgy, mint az életnek – vagy annak, amit az emberiség életnek nevez – a hiányzó darabját. E szerint éltem, még most is így élek, és sohasem fogom abbahagyni, mert a csudába is, működik!

Lynn Grabhorn



Első fejezet
Hogyan kerültünk ebbe a zűrzavarba?

Hogyan kerültünk abba, amit az életbe keveredésnek nevezünk? Miért van az, hogy az egyik ember jól tűri mindazt, amitől a másik szenved? Miért jött belénk az autópályán az az idióta? Miért kellett annak a gyereknek olyan fiatalon meghalnia? Hogyan lehetséges, hogy mást léptettek elő, nem minket? Miért nem élhet mindenki jómódban, örömben és biztonságban?
A boldogabb élet állandó keresése során emberek milliói falják a pozitív gondolkodásról szóló könyveket. Ha azokban a könyvekben valóban meg lehet találni a gazdag és örömteli élet titkát, akkor vajon miért vásárolnak mindig újabbakat? Azért, mert abban bíznak, hogy van bennük valami olyasmi, ami közelebb visz a meghatározhatatlan jó élethez. De nincs valódi győztes. Nem változtatják meg nagyon az életünket. „Lehet, hogy rosszat választottunk – gondolják. – Próbáljunk meg egy másikat.” Vagy egy másik vallást, egy másfajta meditációt, egy másik tanárt, médiumot, orvost, kapcsolatot.
Mindenbe belekapaszkodunk, hogy megnyugvást, segítséget találjunk a mindennapok unalma és küzdelmei ellen, mégis leginkább csak keresgélünk. Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehetséges az, hogy még nem fedeztük fel a jó élet legegyszerűbb titkát, vagyis azt, ami számunkra a jó életet jelenti? Állandóan próbálkozunk, hajtunk, dühödten keressük a boldogságot, pedig az bennünk van. Ugyanolyan elemi tartozék, mint maga az élet.
Ha tényleg azt gondolja, hogy a dolgok – amelyek szerencséjére vagy szerencsétlenségére – önnel történtek, a vak véletlen vagy a véletlen egybeesések műve, és azt érzi, egy közönyös kőfalba ütközött, akkor kapaszkodjon meg. Ez a könyv veszélyes lehet az elégedetlenségére nézvést.

Jessie, a baseball-játékos
Évekkel ezelőtt, még mielőtt hallottam volna a vonzás törvényéről, a barátnőm, Mindy kért, hogy menjek el vele megnézni egy meccset. A fia balszélső volt, de nem csak ezért akarta, hogy vele tartsak.
Meglepett a hatalmas tömeg. Mintha a híres Babe Ruth reinkarnálódott volna ezen a hétvégén, hogy vendégként játsszon a meccsen. Hiába kérdeztem Mindytől, miért vannak ennyien, nem mondott semmit, csak sejtelmesen mosolygott. Én meg ráhagytam.
Először a fia ütött, majd a „mi” csapatunk kapott két találatot. Furcsa volt, hogy senki sem szaladt előre, az egész csapat hátrahúzódott. Aztán egy másik srác következett. Majd a mi csapatunkból két félelmetes, bulldogképű játékos követte, akik azonnal megütötték a labdát. Akaratlanul is éreztem, hogy a tömeg egyre izgatottabb lesz. Most újból Jessin volt a sor, a tömeg már éljenzett. Nemcsak a mieink, hanem az ellenfél is.
Jessie kistermetű volt. Az ütője nagyobbnak látszott, mint ő maga. Fesztelenül, magabiztosan lépett a pályára, és a legelső labdát olyan messzire ütötte, túl a bokrokon, hogy sohasem találta meg senki. A lélegzetem is elállt, a tömeg felugrott, Mindy rám nézett, és kacsintott.
Ez a hihetetlen mutatvány még négyszer megismétlődött. A kis baseball-játékos Jessie szenzációs volt, egy élő csoda. Mivel éppen az ilyen jelenségekkel foglalkoztam akkoriban, nagyon furdalt a kíváncsiság, mit tett ez az apró kis emberke. Most már tudtam, Mindy miért hozott ide.
Amikor már túl voltunk a hátba veregetések zömén, átfurakodtam a tömegen az apró játékoshoz, és megkérdeztem, leülhetnénk-e valahol egy percig beszélgetni. Amikor felértünk a lelátó tetejére, azt kérdeztem:
– Jessie, hogyan csináltad? Hogyan értél el annyi hazafutást?
– Nem tudom – mondta ártatlanul, miközben a csapattársainak integetett. – Valahányszor ütéshez készülök, megérzem, milyennek kell lennie, és úgy csinálom.
Bár akkor még nem tudtam, Jessie a kinyilvánítás alapelveit írta le, amely a vonzás törvényeként ismert. Arról a fizikai jelenségről beszélt, amely napjaink minden egyes pillanatának megalkotója.
Ma Jessie jómódban él szeretetre méltó feleségével és két nagyszerű gyermekével egy olyan házban, amely tele van világutazásai során gyűjtött tárgyakkal. Tetemes összeget keres, jelentős befektetései vannak. Nem választotta hivatásának a baseballt, mert a maga ura akart lenni. Hogyan lett ilyen sikeres? Ugyanúgy, ahogy a labdát ütötte: az érzéseire hagyatkozik. Nem a gondolataira, hanem egyedül az érzéseire!

Emberi körülmények
Még sohasem gondolkodott el azon a különös dolgon, hogy a testünk, a lelkünk miért nem olyan sikeres, ellenálló és erős, mint szeretnénk? Itt van ez a nagyszerű, mérhetetlenül intelligens faj, aki szét tudja bontani az atomot, képes feljutni a Holdra, saját képére megalkotja a Flintstone családot, mégis nyughatatlan, fölrobbantja a másikat, szívinfarktust kap, vagy éhen hal. Ennek semmi értelme. Hogyan kerültünk ebbe a zűrzavarba? Vagy ezek csak az úgynevezett emberi körülmények?
Mindez hihetetlenül régen kezdődött, azoknak az embereknek az első hazug kijelentéseivel, akik hatalomra vágytak, és azt hirdették, hogy az élet körforgásában a körülmények fölött nincs hatalmunk, beleértve azt is, hogy mások uralkodnak felettünk. Mivel mérhetetlenül régóta hisz ebben mindenki, ezért hiszünk benne még most is.
Mielőttünk a szüleink, és őelőttük az ő szüleik, és így tovább visszafelé, az Isten tudja hány ezer év óta küzdöttek, próbálkoztak, erőfeszítéseket tettek, idegeskedtek, és jóval idő előtt meghaltak az élet összes fölösleges terhétől. Mindezt az emberi körülményeknek tulajdonították, a szerencsétlen hatás részének, amelyet valóságnak hívunk.
De az emberi körülményekre hivatkozás csak mese, nem valóság.
Az igazság az, hogy a mindennapi, természetes állapotunkban megvan az a szent adottságunk, hogy úgy intézzük az életnek nevezett valamit, hogy jó legyen. Bármi áron, csak történjen úgy, ahogyan jónak látjuk, legyen szó akár a boldog családról vagy Földünk ózonrétegének megóvásáról.
Miért nem találjuk meg abban a töméntelen sok könyvben, hogyan birtokoljuk a saját életünket, hogyan gondolkodjunk és hogyan legyünk gazdagok, hogyan induljunk el a sikerhez vezető úton, hogyan tegyünk szert a pozitív gondolkodásra azért, hogy meglássuk, miként segítsünk magunkon, és kijussunk ebből a zűrzavarból? A válasz egyszerű. Ezekből a könyvekből kimaradt minden idők legfontosabb megoldása az élethez, az életben maradáshoz:

Az érzéseinkkel érünk el mindent, nem a gondolatainkkal!

Ez az igazság. Amit elérünk, azt az érzéseink segítségével érjük el, és nem azzal, ha megpróbáljuk a dolgokat a helyükre erőltetni, vagy csak az eszünket akarjuk használni. Minden autóbaleset, minden munkahelyi előléptetés, minden nagyszerű vagy nyavalyás szerelem, pénzzel teli vagy üres bankszámla a legalapvetőbb fizikai törvények következtében történik meg velünk: hasonló a hasonlót vonzza. Mivel a legtöbben nem érezzük túlságosan fontosnak azt, amiben az életünk nagy hányadában részünk van, nagyon tehetséges mesterekké váltunk abban, hogy olyan körülményeket vonzzunk túlsúlyba, amelyeket inkább nem szeretnénk birtokolni.
Egy új autót szeretne? Megszerezte! Sikeresen, önállóan szeretne dolgozni? Elérte! Meg akarja kötni azt az üzletet? Több pénzt szeretne keresni? Több kapcsolatot? Félelem nélkül szeretne élni? Szellemileg kielégítő életet szeretne? Szeretne remek egészséget, szabadságot, függetlenséget? Megszerezheti, ha tudja, hogyan érezze meg.
A vonzás törvénye – a hasonló a hasonlót vonzza – tökéletes. És semmi köze nincs a személyiséghez. Senki sem élhet ezen a törvényen kívül, mert ez a világegyetem törvénye. Csak eddig még nem tudatosult bennünk, hogy a törvény ránk is érvényes. Ez a törvény húzódik a siker és a kudarc hátterében. Ez okozza a lökhárító benyomódását és a balszerencsét. Lényegében ez határozza meg életünk éber részének minden pillanatát.
Ezért, ha változtatni akarunk az életünkön, vagy nagyobb jólétet szeretnénk, egészséget, biztonságot, boldogságot; meg kell tanulnunk az érzelmeink manipulálásának egyszerű lépéseit, és kérésünkre a bőség teljesen új világa nyílik meg számunkra.

Visszafelé tanítottak bennünket
Sokan vannak, akik nem tudnak rájönni, hogyan jutottak ahhoz, amijük van. Először is hosszú a sora annak, amit szeretnénk, de soha nem tudtuk megszerezni, és még csak remény sincs arra, hogy valaha is sikerülni fog. Van egy még hosszabb lista is azokról a dolgokról, amiket nem akartunk, mégis úgy tűnik, egyre több lesz belőlük. Senki sem okolható ezért a szüntelen kudarcért. Csak egyszerűen visszafelé tanítottak bennünket.
Valószínű, hogy a legártalmasabb dolog, amit tanítottak nekünk, az az, hogy az életet a körülmények határozzák meg, és mindent egy óriási „szerencseedényben” vagy „végzettálcán” tálalnak nekünk. Rendszerint a szüleink kezdték, akik világra hoztak minket, és a környezettel, amelyben felneveltek, meghatározták sorsunkat. Ha gazdagnak születtünk, szerencsénk van. Ha megtaláltuk a boldogságot, az csak Fortuna gondviselésének köszönhető. Ha egy részeg tökkelütött belénk jött az autópályán, azt jeleni, hogy pechesek vagyunk.
Azt tanították nekünk, hogy csak azt kapjuk meg, amiért megdolgoztunk, a cselekvés a bűvös szó. Csináld, csináld, dolgozz, dolgozz, igyekezz, verejtékezz, fáradozz, és ezután – ha szerencséd is úgy akarja – esetleg előbbre juthatsz.
Azt tanították nekünk a szeretett, félrevezetett öregek, hogy legyünk óvatosak és körültekintők. Ne mássz a fára, drágám, mert leesel. Ne viseld azt a bolondos ruhát, mert kinevetnek az emberek. Ne felejtsd el bezárni az ajtót, mert kirabolhatnak.
Védekező fajjá váltunk, és az egész életünk a félelmetes légy óvatos, légy körültekintő, légy elővigyázatos, légy biztonságban krédója körül forog. Isten ments, hogy valaha is felhagyjunk ezzel a védekezéssel!
A legnagyobb akadálya annak, hogy élni tudjunk a lehetőségeinkkel, kisgyermekkorunkból származik, amikor arra tanítottak bennünket, hogy mindenben a rosszat keressük. A munkánkban, az autónkban, a kapcsolatainkban, a ruhánkban, az alakunkban, az egészségünkben, az autópályán, a Földön, a hitünkben, a szórakozásban, a gyermekeinkben, a kormányban és még a barátainkban is. Mégis az emberek többsége még abban sem tud megegyezni, hogy mi a jó és mi a rossz. Ezért háborúzunk, sztrájkolunk, tüntetünk, törvényeket hozunk, és pszichiáterhez járunk.
Ilyen az élet, szokták mondani. El kell fogadnunk a rosszat a jóval együtt, és hogy egyszer fent, egyszer lent. Résen kell lennünk, keményen kell dolgoznunk, helyesen kell cselekednünk, óvatosnak kell lennünk, és számítanunk kell a kudarcra. Igen, ilyen az élet.
Nem, nem és NEM! A valódi élet egyszerűen nem ilyen, és ideje, hogy szembenézzünk azzal, tulajdonképpen hogyan teremtjük meg azt, amink ezen a világon van: üres vagy pénzzel teli bankszámlánkat, nagyszerű vagy unalmas munkánkat, jó szerencsénket vagy szerencsétlenségünket és minden mást ezen a küzdőtéren, amit nemtörődöm módon valóságnak hívunk.
Hogyan csináljuk? Ne nevessen ki: minden azon múlik, hogyan rezgünk!

Nézd, rezgek!
Ezen a világon minden energiából épül föl: ön, én, a szikla, az asztal, a fűszálak. Mivel az energia valójában rezgés, ez azt jelenti, hogy minden, ami létezik, rezeg. Minden! Beleértve önt és magamat is.
A modern kor fizikusai megegyeztek abban, hogy az energia és az anyag egy és ugyanaz. Ez visszavezet bennünket oda, ahonnan elindultunk: minden rezeg, mert minden – függetlenül attól, hogy látjuk-e vagy sem – energia. Tiszta, rezgő, örökké áramló energia.
Mégis, annak ellenére, hogy csak egyetlen energia van, különbözőképpen rezeg. Akárcsak a hangszerek által kiadott hangok. Van olyan energia, amely gyorsan rezeg (mint a magas hangok), ezért magas a frekvenciája. Vannak lassú rezgések (mint a mély hangok), alacsony frekvenciával. Ám eltérően a hangszerek adta hangoktól, a belőlünk áramló energia a nagy feszültségű érzelmekből származik. Ez az energia a nagy feszültségű, elektromágneses hullámhoz hasonlít, és bennünket erős, de változékony sétáló mágnesekké tesz.
Ez jó, de kit érdekel? Nos, ha szeretné megtudni, miért kell olyan keményen küzdenünk az életben, akkor önt kell, hogy érdekelje. Ha szeretné megtudni, hogyan változtasson az életén, hogy pontosan olyan legyen, mint amire vágyik, akkor sokkal jobban kell figyelnie, mert a nap minden másodpercében az ön által kibocsátott elektromágneses rezgések hoznak létre minden történést az életben: kis és nagy dolgot, jót vagy rosszat egyaránt. Mindent! Kivétel nélkül.

Nincs üzlettől nincs üzletig
Közép-Kalifornia az ingatlaneladások Mekkája. Szarvasmarha-legelők, tehenészetek, szőlőskertek, szórakozóhelyek, lakótelkek találnak gazdára. Akinek megvan a szakértelme és a türelme, hogy egyezségre jusson egy olyan üzletben, ahol alig várják az érdekelt felek, hogy aláírhassák a szerződést, az megcsinálhatja a szerencséjét.
A negyvenes évei közepén járó – akkoriban velem nagyjából egyidős –, ingatlanokkal foglalkozó ismerősöm, Tom, bróker és földeladásokkal foglalkozó, pimaszul sikeres ingatlanügynök volt.
Abban az időben adtam el az egyik cégemet Los Angelesben, és a partvidék közepére költöztem. Egészen addig nem tudtam, mihez kezdjek a pénzemmel, amíg nem találkoztam Tommal. Néhány hónapon belül beszereztem az ingatlanügynökséghez szükséges engedélyeket, és komolyan belefogtam a tanulásba Tom remek gyámsága alatt, neves ingatlanirodájában. Mivel az eladásaimtól függött mindkettőnk jövedelme, vette a fáradságot, hogy rendesen megtanítson mindenre. Hosszú órákat töltöttünk azzal, hogy összehasonlítottuk a szüreteket, a termőföldteszteket és a különféle földterületek lehetséges legelőit, amelyek x számú szarvasmarha számára szolgálhatnak legelőül. Tekintve, hogy az addigi legszorosabb kapcsolatom a szarvasmarhával az üzletek tej- és marhahúskínálata volt, és mivel a borokról szinte semmit sem tudtam, az oktatást lenyűgözőnek találtam.
Tom hónapokon át dolgozott velem, mielőtt bedobott volna a mélyvízbe. Mialatt megismerkedtem ezzel az új területtel, én is kidolgoztam egy tervet, szerettem volna külföldi vásárlóknak áruba bocsátani a közép-kaliforniai földeket. Mire befejeztem inaskodásom első időszakát, létrehoztam az Egyesült Államok nyugati területeire szakosodott ingatlantársaságomat. Olyan jó marketingtervet készítettem, hogy azon csodálkoztam, miért nem jutott ez eszébe előttem senkinek.
Itt követtem el az első hibát. A tervem annyira egyszerű volt, annyira könnyen kezelhető, és teljesen kész arra, hogy nagy eladások jöjjenek létre, hogy tudtam, valaminek rossznak kell lennie benne. Túlságosan jó volt. Minden túl gyorsan történt. Valaki el fogja lopni. Valóban olyan jó volt, hogy szinte kísértett.
Végül elérkezett a nap. Éppen kint voltam, hogy megmutassam az első földdarabot, egy hatalmas farmot, amely a csodás kaliforniai Big Sur partjára nézett. Nemcsak az ár volt több millió, de a közvetítési díjam is sokkal több volt annál, mint amit addig valaha kaptam. Néhány héten belül az eladó és a vásárló megegyeztek, és én azonnal pánikba estem. Pedig Tom elégedett volt. Mindenki elégedett volt, csak én rémültem meg. Minél közelebb kerültünk a szerződés aláírásához, annál paranoiásabb lettem. Minden túl jól ment ahhoz, hogy igaz legyen, túl egyszerű, túlságosan hihetetlen volt. Kavargott a gyomrom, mint egy mosógép.
Tom kinevette félelmeimet, és azt mondta, nagyon büszke rám, és még sohasem látott ilyen tiszta, bonyodalommentes üzletet. De én idegroncs voltam. Túlságosan valószerűtlen volt, olyasmi, ami sohasem történhet meg. Nem is történt! Azon a napon, amikor eljött a nagy eladás szerződéskötésének napja, a vevő talált valami jogos indokot arra, hogy visszalépjen. Megtörtént, amitől a legjobban féltem.
Még további két eset után azt mondtam Tomnak, nem bírom a nagy üzletek befejezésével járó feszültséget és stresszt, mert amikor mindent végigcsinálunk, mégsem köttetik meg az üzlet. Csak ennyit mondott:
– Édesem, te riasztottad el őket a félelmeiddel. Közel kell kerülni az ügyfelek érzéseihez, sugározzon belőled az, hogy érzed, nekik milyen fontos az üzlet. Ők is érzik ezt, ahogy kezet fogsz velük. Meg kell ismerned, hogyan működik ez, drágám, vagy hidd el nekem, sohasem fog sikerülni. Ha nem érzed, hogy megtörténik, nem is fog.
Nem értettem, miről beszél. Miután az első eladás meghiúsult, az összes olyan könyvet áttanulmányoztam, amely a pozitív gondolkodásról szól, és arról, hogy miként legyünk gyorsan gazdagok. De miután további két eladás bukott meg a szemem láttára, napokkal, órákkal a befejezés előtt, úgy döntöttem, ez a feltételes fantáziavilág nem nekem való, és úgy határoztam, inkább nyitok egy jelzálogkölcsön-közvetítő irodát Washington államban, amely sokkal kevesebb aggodalommal jár.
Csak évekkel később értettem meg – amikor végül eljutottam a vonzás törvényéhez –, hogy mit jelentettek Tom szavai. Anélkül, hogy tudatában lett volna, mit csinál, Tom megtanulta kedvezően irányítani az energiáját. Ösztönösen tudta, hogy a végső megállapodás többet jelent a nagy gondolatoknál, a pozitív gondolkodásnál vagy a jó egyezségkötésnél. Tom – akárcsak Jessie – valahogy tudta, hogy örömet is kell érezni hozzá.

Hangvillák és a vonzás törvénye
Valamikor a harmincas években néhány hozzám hasonlóan gondolkodó, fiatal tudós megpróbálta bebizonyítani, hogy a gondolatok valódi dolgok, és a különböző gondolatok különböző rezgéseket váltanak ki. Ezért megvizsgálták, hogy meg tudják-e mérni, le tudják-e fényképezni a gondolatok rezgéseit. Sikerült is nekik! Acélfalakon keresztül végezték a kísérletet, amelyet azóta számtalanszor megismételtek.1
De valami mást is bebizonyítottak, egy talán még fontosabb dolgot. Azt találták, hogy a gondolkodó/adó minél több érzelemmel töltötte meg a gondolatait, annál tisztább lett a kép. Ezek a fiatal tudósok voltak valószínűleg az elsők, akik bebizonyították, hogy a gondolataink mágneses energiát keltenek, s e gondolatokat az érzelmek mozgatják. Azt nem vették észre, hogy azok a rezgéshullámok (azaz érzelmek), amelyeket küldünk, mágneses töltésűek. Szó szerint sétáló mágnesek vagyunk, és mindent a világunkba vonzzunk, ami véletlenül ugyanazon a frekvencián vagy hullámhosszon van.
Például, amikor jó hangulatban vagyunk, tele vagyunk örömmel és hálával. Az érzelmeink magas frekvenciájú rezgéseket küldenek, amelyek csak a jó dolgokat vonzzák, azokat, amelyek ugyanazzal a magas frekvenciával rezegnek, amellyel a kiküldött rezgések. Hasonló a hasonlót vonzza.
Másrészt, ha valami olyat élünk át, amiben nincs öröm – mint például a félelem, az aggodalom, a bűntudat vagy akár egy enyhébb nyugtalanság –, az érzelmek alacsony frekvenciájú mágneses rezgéseket bocsátanak ki. Ezek – ellentétben a magas frekvenciájú rezgésekkel – a rossz, kellemetlen dolgokat vonzzák, amelyek ugyanazon az alacsony frekvencián rezegnek, és amelyektől ugyanolyan pocsékul érezzük magunkat. Rossz dolgok ki, rossz dolgok vissza – ez a rezgő illeszkedés.
Tehát: lehet magas rezgésű öröm vagy alacsony rezgésű aggodalom; amit rezgések formájában sugárzunk ki, azt fogjuk visszavonzani. Mi vagyunk a rezgések kezdeményezői, tehát mi vagyunk a jó vagy a rossz történések okai is. Tetszik, vagy sem, minden belőlünk indul ki. Lehetünk hús-vér emberek, de mindenekelőtt energiák vagyunk, méghozzá mágneses energiák! Amitől mágnesesen élünk és lélegzünk. (Nem örül neki? Lehet, hogy azt hiszi magáról, hogy ön apa, anya, férj, feleség vagy osztályelső, repülőgép-szerelő. Nem, ön és mi valamennyien sétáló mágnesek vagyunk! Ugye, idáig milyen keveset tudott?)
Lehet, hogy őrültségnek hangzik, de itt a legfőbb ideje ráébredni arra a tényre, hogy elektromágneses lények vagyunk, és azzal az elemi képességgel rendelkezünk, hogy a gondolatainkból kiinduló érzéseinket irányítva, az életünkbe tudjuk vonzani azt, amire csak vágyunk.
Olyan bolygón élünk, ahol túlnyomórészt alacsony frekvenciájú energiaterület van, amely a több mint hatmilliárd embertől származik. Sokkal több stressz és félelemrezgés indul ki, mint az öröm keltette rezgés, ezért önkéntelenül is ezeket a rezgéseket fogjuk be, és sugározzuk vissza. Ez azt jelenti, hogy ameddig nem tanulunk meg tudatosan uralkodni a mindent átható alacsony frekvencián, amelyben létezünk, addig fenntartjuk az életünkbe áramló kellemetlen dolgok körforgását. Olyan ez, mint amikor sós vízben úszunk. Ha nem mossuk le a ránk tapadt sót, előbb vagy utóbb nagyon kényelmetlenül fogjuk érezni magunkat.
Nincs más út: amit érzünk, azt fogjuk vonzani. A gondolatokból eredő érzések egy pillanat alatt elektromágneses láncreakciót képeznek, és ez okozza a dolgok kialakulását, bekövetkezését, elfojtását vagy megsemmisülését. Így volt ez az én nagy ingatlanüzletemmel is.
Tehát, még egyszer: Érzéseink elektromágneses hullámok formájában hagyják el testünket. Bármilyen frekvencia távozik, automatikusan azonos frekvenciát fog vonzani, ennek következtében történnek meg a jó vagy rossz dolgok, hiszen az összeillő rezgések egymásra találnak.
A boldog, magas rezgések magas rezgésű környezetet vonzanak. A rossz, alacsony frekvenciájú rezgések rossz, alacsony rezgésű környezetet vonzanak. Mindkét esetben az, ami visszajön, ugyanolyan érzést vált ki, mint amilyet sugároztunk, mert a rezgés pontosan illeszkedik ahhoz, amit küldtünk.
Ugyanaz a működési elve, mint a hangvillának. Ha megütnénk egy hangvillát egy olyan teremben, amely eltérő hangmagasságokra beállított hangvillákkal van tele, csak az az egy rezonálna be, amelyik ugyanarra a frekvenciára van beállítva, mint amelyet megszólaltattunk, még akkor is, ha a terem legtávolabbi végében van. Olyan, mint a vonzerő; egy klasszikus fizikai törvény.
A hangvillával ellentétben – amely sohasem változtatja a frekvenciáját – az emberi érzelmek örökké változnak. Az egyik pillanatban olyan magasan szállhatunk, mint egy papírsárkány, és olyan erősek lehetünk, mint a Nap. De rögtön azután energiaszintünk annyira lecsökken, mintha lementünk volna a pincébe. Olyan dolgok érintenek meg bennünket, amilyen erősségű érzelmeket kibocsátunk: a lagymatag örömtől a boldogságig, az unalomtól a lehangoltságig.
Tehát ahelyett, hogy egyetlen állandó, jól beállított hangvilla lennénk, inkább egy marékra való van belőlük önmagunkban. Minden egyes darab különböző hangfrekvenciájú, és együttesen, rendszertelenül zengik mindenfelé a fent vagy lent lévő érzelmeinket. Mivel egyik pillanatban magasan rezgünk, a másikban pedig alacsonyan, az egyik frekvencia közömbösíti a másikat, és ezért nem sok változás történik az életünkben (legalábbis nem túl gyorsan). Ami a váltakozó érzelmi energiánk (rezgéseink) zűrzavarából visszajön hozzánk, az csak ritkán egy kellemes kis zengés, inkább irgalmatlan áradata a célba találó vagy elhibázott ütéseknek, a nem tervezett eseményeknek és körülményeknek.
Mondanom sem kell, hogy mindezt mi hozzuk létre az összevissza energiaáramoltatással, ami az érzésekkel egyenlő. Ha folytatjuk az alacsony és magas frekvenciájú hullámok kibocsátását és visszavonzását azzal, hogy véletlenszerűen rezgünk, életünk a legrosszabb esetben a pokollal lesz egyenlő, de a legjobb esetben is csak egy másodrendű élet.