A MEDITÁCIÓ SZAKASZAI

TARTALOM

Előszó
Prológus
Bevezetés
1. Mi az elme?
2. Az elme kiművelése
3. Együttérzés
4. Az egykedvűség, mint a szerető jóság gyökerének kifejlesztése
5. A szenvedés természetének azonosítása
6. Bölcsesség
7. A nyugodt megállapodottságról és a különleges felismerésről való meditáció közös előfeltételei
8. A nyugodt megállapodottság gyakorlása
9. A különleges felismerés megvalósítása
10. Módszer és bölcsesség egyesítése
Glosszárium
Bibliográfia és idézett művek

ELŐSZÓ

Nagy örömünkre szolgál, hogy közreadhatjuk Kamalasíla1 A meditáció szakaszai című írását Őszentsége, a Dalai Láma kommentárjaival. Azóta, hogy Őszentsége ezeket a kommentárokat hozzáfűzte a szöveghez 1989-ben, erősen élt bennünk a vágy, hogy könyv formájában is elérhetővé tegyük őket. Sokat dolgoztunk rajta, most pedig boldogok vagyunk, hogy a fáradozásaink gyümölcse beérett.
Kamalasíla ácsárja a IX. században élt. Nagy tudós szent volt, a nagy apát, Santaraksita tanítványa. Az ilyen tanítók együtt érző munkálkodásának köszönhető, hogy Tibetben Buddha tanításainak egy teljes és tiszta formája virágzott ki. Kamalasíla egyedi szerepet töltött be ebben a folyamatban, ő volt ugyanis az első indiai tudós szent, aki egy jelentőségteljes szöveget alkotott Tibetben, szem előtt tartva a tibeti emberek szükségleteit, mindeközben pedig arra törekedett, hogy eloszlassa a köztük elterjedt félreértéseket. Sajnos, a mostani zűrzavaros idők és különösen a Tibetet ért tragédia miatt a komoly tanítványoknak és gyakorlóknak régóta nem volt lehetősége, hogy ilyen fontos szövegeket hallgassanak, róluk olvassanak, gondolkozzanak vagy meditáljanak. Ezt felismerve Őszentsége a Dalai Láma, a megannyi rá nehezedő teher és kötelezettség ellenére, jelentős erőfeszítéseket tett ennek a tradíciónak a megőrzése érdekében, hogy elősegítse az ilyen fontos és ritka szövegek tanulmányozását és gyakorlatba ültetését. Ezért aztán több esetben is tanításaiba foglalta a A meditáció szakaszait.
Boldogok vagyunk, hogy közölhetjük a kommentárokat, amiket Manaliban fűzött a szöveghez; ez a városka a Kullu-völgy északi részén, India Himachal Pradesh államában fekszik, amely régóta jó kapcsolatokat ápol a tibetiekkel és az indo-tibeti határon élő emberekkel. Őszintén reméljük, hogy szerény erőfeszítéseinkkel mi is hozzájárulhatunk Kamalasíla ácsárja feddhetetlen tanításainak megőrzéséhez. Reméljük, hogy mindaz a pozitív benyomás, amit az olvasók e könyv által szereznek, elősegíti majd, hogy minden érző lény elérje a buddhaság végső boldogságát.
Minden érdemet, ami ezt a munkát illetné, a Buddhadharma kivirágzásának, az érző lények közti békének, és Őszentsége a Dalai Láma, illetve a többi nagy spirituális tanító és gyakorló hosszú életének ajánlunk. Hálásak vagyunk Susan Kysernek, szerkesztőnknek a Snow Lion kiadónál, felbecsülhetetlenül értékes tanácsaiért, amelyek nagyban emelték a végső változat színvonalát, és mindenkinek, aki közvetlenül vagy közvetve segített abban, hogy vállalkozásunkat siker koronázza.
A magyar kiadásnak alapul szolgáló angol kiadás fordítását a következő csapat végezte el: Geshe Lobsang Jordhen, aki a dharamszalai Buddhista Dialektika Intézetében végzett tanulmányokat, 1989 óta pedig Őszentsége a Dalai Láma mellett tölt be vallási asszisztensi és személyes tolmácsi feladatokat; Losang Choepel Ganchenpa, aki szintén a Buddhista Dialektika Intézetében tanult, és immár több mint egy évtizede dolgozik buddhista fordítóként, kezdetben a dharamszalai Tibeti Könyvek és Levelek Tárában, majd Ausztráliában; és Jeremy Russell, a dharamszalai Norbulingka Intézet által kiadott Chö-Yang, the Voice of Tibetan Religion and Culture című munka szerkesztője.

PROLÓGUS

Indiai nyelven Bhavanakrama, tibeti nyelven Gompai Rimpa.
Hódolat az ifjú Mandzsusrínak2! A meditáció szakaszait fogom röviden elmagyarázni azoknak, akik a mahájána szútrákat követik. Az okos embernek, aki gyorsan kívánja elérni a mindentudást, szándékos erőfeszítést kell tennie, hogy beteljesítse ennek okait és feltételeit.

A nagy szellemi mester, Kamalasíla A meditáció szakaszai című műve három részre tagolódik: kezdetire, középsőre és végsőre. Én most A meditáció szakaszainak középső részéről fogok beszélni. Ennek az értekezésnek az alapvető témái a bódhicsitta3 ébredő elméje és a tökéletes szemlélet. A végső buddhasághoz kétféle szellemi út vezet: a módszeré és a bölcsességé. Ez a két minőség hozza létre a fizikai testet, más néven rupakáját, és a bölcsességtestet, más néven dharmakáját. Az első a más érző lények jólétéért való munkálkodás tökéletességét, a második pedig az ember saját céljainak tökéletességét jelöli. A bódhicsitta megteremtésének módszerei és az üresség felismerésének bölcsessége együtt jelentik a buddhista tanítások alapját, ez a szöveg pedig tiszta kifejtését adja a megvilágosodás felé vezető buddhista út ezen két aspektusának.
Ha közelebbről megvizsgáljuk ezeket a tanításokat, megértjük, hogy a bódhicsitta, vagy ébredő elme gyökere az együtt érző gondolkodás. A megvilágosodás eme eszméjét át kell ültetnünk a gyakorlatba, a bölcsességgel együtt, amely felismeri minden jelenségek végső természetét, az ürességet. Ez a tudás a különleges felismerés és a nyugodt és megállapodott elme egyesülése, amely egyhegyűen koncentrál tárgyára, az ürességre.
A legtöbbetek, akik most hallgatjátok ezt a beszédet, Indiából, Lahaul, Kinnaur, és Spiti körzetéből érkeztetek, és rendelkeztek némi előzetes tudással. És mégis, a tanítási technika, amit használni fogok, elsősorban azoknak kedvez majd, akik nem hisznek a vallásban. Nekik szeretném megmutatni, hogyan válhat érdekessé az ember számára a vallás, és különösképpen a buddhizmus. Számos érvelési mód létezik, amely felkeltheti az érdeklődésünket a vallás iránt. Ily módon megszülethet bennünk a felismerés, hogy a vallás nem puszta hiten alapszik, hanem a hit az értelemmel és a logikával karöltve kel életre. Alapjában véve kétféle hit létezik: az, amelyik nem alapszik semmilyen tapintható logikán, és az, amely mögött ott áll az értelem. A második fajta hit esetében az ember megvizsgálja hite tárgyát, és megnézi, milyen jelentőséggel bír szükségleteire és kívánalmaira. Vagyis, a hit az után alakul ki benne, hogy belátta az előnyeit. Általában a buddhizmusban, és különösen a mahájána ösvényen ezért először mindig megvizsgáljuk a tanítások tartalmát, és csak azokat fogadjuk el, amelyek logikusak és értelmesek, a logikátlanokat pedig elvetjük. Ezért pedig előfordul, hogy olyan tanításokat, amiket maga a Buddha fogalmazott meg, nem szó szerint kell értenünk, hanem le kell fordítanunk. Azokat az írásos tanításokat, amelyek nem állják ki a logikai elemzés próbáját, nem szabad szó szerint vennünk. A másik oldalról viszont, ha egy írásos tanítás kiállja a logikai elemzés próbáját, szó szerint kell vennünk. Ugyanakkor, ha egy másik írásos tanítást keresnénk annak eldöntésére, hogy megkülönböztessük azokat az írásos tanításokat, amelyeket szó szerint kell vennünk, azoktól, amelyeket le kell fordítanunk, a végtelen regresszió hibájába esünk. Ezért mindkét féle írásos tanítást a logika szerint kell megvizsgálnunk. Láthatjuk tehát, hogy a buddhista szövegek tanulmányozásában a logikának nagyon fontos szerep jut.
Mielőtt azonban belekezdenénk a vizsgálódásainkba, alapvetően lényeges, hogy tanulmányozzuk azokat a technikákat, amikkel próbára tehetjük elemzésünk tárgyát. Azok számára, akik a gyakorlatban szeretnék követni a Buddha tanításait, a puszta hit nem elég. A hitet meg kell támogatni az értelemmel. Tanulás közben mindig kövessetek logikus módszert. Szeretném, ha jól figyelnétek arra, amit mondok; készítsetek jegyzeteket, vagy használjatok más eszközöket, hogy később vissza tudjátok idézni az elhangzottakat.
Először is, hadd magyarázzam el, hogy mit értünk áldás alatt, amikor például egy láma áldásáról, vagy a Dharma áldásáról esik szó buddhista szövegekben. Az áldásnak mindig a ti saját elmétekből kell megszületnie. Nem olyasvalami, ami kívülről jön, jóllehet egy láma áldásáról, vagy a három menedék áldásáról beszélünk. Amikor elmétek pozitív minőségei megnövekednek, negatív minőségei pedig lecsökkennek, ez jelenti az áldást. Tibetiül az áldás szó [byin-rlab, ejtsd: csin-lap] két részre tagolható – a byin „nagyszerű lehetőséget” jelent, a rlab pedig „átalakulást”. A byin-rlab jelentése tehát nem más, mint átalakulni egy nagyszerű lehetőséggé. Az áldás olyan pozitív minőségek kifejlesztését jelenti, amelyeknek nem voltatok birtokában azelőtt, illetve a már kifejlesztett pozitív tulajdonságaitok továbbfejlesztését. Emellett az elme tisztátalanságainak csökkentésére is utal, amelyek a teljesség minőségeinek kifejlesztését akadályozzák. A valódi áldást tehát akkor kapjátok, amikor elmétek erényes tulajdonságai megerősödnek, tökéletlen tulajdonságai pedig erejüket veszítik.
A szöveg azt mondja: „Az okos embernek, aki gyorsan kívánja elérni a mindentudást, szándékos erőfeszítést kell tennie, hogy beteljesítse ennek okait és feltételeit.” Ez azt jelenti, hogy ez a könyv elsősorban a meditáció módszereivel és gyakorlatával foglalkozik, nem pedig azoknak a tárgyaknak a kimerítő elemzésével, amelyeket a filozofikusabb hangvételű munkák cáfolnak vagy mutatnak be. Nem arról van szó, hogy a buddhista tanításoknak két különálló és egymástól független csoportja létezne – hogy egyes művek csupán az értekezést szolgálnák, míg mások csupán a gyakorlatot. Minden szöveg tartalmaz olyan tanításokat, amelyek segítenek az elme megfékezésében. Ugyanakkor a hangsúlyok egyértelműen különbözőek az egyes szövegeken belül. Vannak, amelyek elsősorban a tanulmányozásra és az elmélkedésre alkalmasak, míg mások különös hangsúlyt fektetnek a meditáció gyakorlatára. A jelen szöveg az utóbbi csoportba tartozik. Épp ezért, tartalmának megfelelően, A meditáció szakaszai címet viseli. És, amint a cím is sugallja, a szöveg azt mondja el, mi kell hozzá, hogy a szellemi ösvény lépései a megfelelő sorrendben bontakozzanak ki a meditáló elmefolyamában, nem pedig össze-vissza és rendezetlenül.
A meditáció szakaszainak három része közül ez a középső. Kamalasíla ácsárja eredetileg a saját indiai anyanyelvén tanította. Maga a szöveg is a szanszkrit címmel kezdődik, amelyet azért őriztek meg, hogy jótékonyan hasson az olvasóra, és nyitottá tegye az elméjét erre a szent nyelvre. A cím indiai irodalmi nyelven való feltüntetésének történelmi dimenziói is vannak. Mióta a civilizáció ráköszöntött Tibet havas földjére, és a tibeti nemzet lassan fejlődésnek indult, az itt élő emberek természetes módon kapcsolatot kerestek a szomszédos országokkal. Visszatekintve láthatjuk, hogy a tibetiek sok pozitív szociokulturális elemet vettek át a környező népektől. India például, déli szomszédunk, a vallás, a kultúra és sok egyéb olyan téma forrása volt, amelyek gazdagítják az elmét. Hasonlóképpen az olyan ősi tudományok is, mint az orvoslás, a buddhista filozófia, a szanszkrit nyelv, és így tovább, Indiából, a nagy tudósok hazájából érkezett. Ezért tiszteljük mi, tibetiek Szent Földként Indiát. Kína jó ételeiről és sokféle zöldségéről ismeretes. A tibeti nyelvben a zöldség szót a kínaiból vettük át, és még ma is nagyon sok zöldséget a kínai nevén hívunk. Ezt kaptuk a kínaiaktól. Hasonlóképpen, mivel a mongol ruhák jól használhatók a hideg éghajlaton, a tibetiek lemásolták ezeket a viseleteket. Vagyis, az évszázadok során a tibetiek mindenféle kapcsolatot alakítottak ki a szomszédaikkal. Átvettünk nagyon sok hasznos dolgot, ugyanakkor kialakítottuk a saját társadalmi és kulturális jellemzőinket. Amikor a szöveg elején azt olvashatjuk, hogy „indiai nyelven”, az a szöveg hitelességét jelzi – azt, hogy az indiai mesterek tanításaiban gyökerezik.
Ezután a szöveg azt mondja, „tibeti nyelven”, és megadja a tibeti címet. Ez azt jelzi, hogy a szöveget lefordították egy másik ország, Tibet nyelvére. A tibeti nyelv elég gazdag ahhoz, hogy képes legyen nagy tanításokat pontosan kifejezni, köztük a szútrákat és a hozzájuk fűzött kommentárokat. Az évszázadok során a tibeti nyelv fontos közvetítő közege volt mind a buddhizmusról folytatott értekezéseknek, mind a gyakorlati aspektusoknak. Még ma is úgy tűnik, hogy szinte a tibeti az egyetlen nyelv a világon, amely képes teljes mértékben visszaadni és közvetíteni a buddhista tanítások teljességét, beleértve a hinajána, mahájána és tantrikus kánont. A tibeti ezért egy nagyon fontos, és a buddhizmus szemszögéből nézve különösen értékes nyelv.
„Hódolat az ifjú Mandzsusrínak!” Ez a mondat a fordító főhajtását és kérését fejezi ki. Azért van szükség rá, hogy a tiszteletadással kezdje, hogy képes legyen akadályok nélkül befejezni a munkát. Ahogyan azt a törekvését is kifejezi, hogy beteljesítse átmeneti és végső célját. A tiszteletadás Mandzsusrít illeti, a múlt vallásos királyainak egy rendelete nyomán, amelynek az volt a célja, hogy tisztán jelezzék, az adott szútra vagy kommentár a Buddha tanításainak három csoportja [amelyeket pitakának, vagy kosárnak neveznek] közül melyikhez tartozik. Ha a szöveg a Filozófiai értekezések gyűjteményét gyarapítja, a főhajtás minden buddha és bódhiszatva előtt történik. Ha a Tanítások gyűjteményébe tartozik, akkor Mandzsusrít illeti. Ha pedig a szöveg a Fegyelmi rendszabályok gyűjteményébe sorolható, a tiszteletadás a mindentudóknak jár. A fordító tisztelgése tehát hagyományos gyakorlatot követ. A tanítás fő tézise az éntelenség ama bizonyításával kapcsolatos, hogy az ember arra az egyhegyű koncentrációra támaszkodik, amely a különleges felismerés és a nyugodt és megállapodott elme egyesüléséből jön létre. És, mivel a Tanítások gyűjteményébe tartozik, Mandzsusrít illeti a főhajtás.
Az „azoknak, akik a mahájána szútrákat követik” kifejezéssel a szerző a meditáció folyamatát fedi fel röviden azok előtt, akik ezt az értekezést tanulmányozzák. Felvetődik hát a kérdés: Mi a végső célja azoknak, akik a mahájána tanításokat követik? A válasz pedig a buddhaság. Mivel a mahájána tanítások végső célja elérni a mindentudás eme állapotát, a gyakorlónak közelről kell megvizsgálnia az eszközöket és módszereket, amik elvezetnek ennek megvalósításához. Vizsgálódásai révén pedig hiba nélkül és teljes mértékben végre kell hajtania a kurzust, amely elősegíti ezt a megvalósítást. Ez tehát a könyv rövid foglalata.

BEVEZETÉS

Fenséges Nágárdzsuna4 szavai szerint,

Ha a végső megvilágosodást keresitek
Magatok és a világ számára,
Tápláljatok magatokban önzetlen gondolatot,
Amely állhatatos és szilárd, akár egy hegy,
És mindent átölelő együttérzést,
És transzcendens bölcsességet, mely mentes a kettősségtől.

Nekünk, akik boldogságot kívánunk mások és önmagunk számára, átmenetileg éppúgy, mint hosszú távon, törekednünk kell a mindentudás állapotának elérésére. Együttérzés, önzetlen gondolkodás, és a tökéletes szemlélet az alapjai és nélkülözhetetlen elemei a legmagasabb szintű megvilágosodáshoz vezető ösvénynek. Ezek találkozásánál van hitünk Urunk, a Buddha tanaiban, és beengedést nyerünk tanításaiba. Mentessé válunk a legfőbb akadályoktól, és sikerül teljesítenünk a kellő feltételeket, hogy tanulmányozhassuk a Buddha tanításainak hatalmas és mélységes aspektusait, elmélkedhessünk a tartalmukon, és meditálhassunk a jelentésükön. Így hát, ki kell használnunk mindezt a lehetőséget, hogy a jövőben ne legyen okunk megbánásra, és ne bizonyuljunk önmagunk ellenségének. A kadam5 rendbéli Szangpuva gese6 szavai épp erről szólnak. A következő versszakában egyenesen szívem közepébe talál:

A tanulás és a tanítások hallgatása akkor helyes, ha jótékony hatással van az elmére. A fegyelmezett viselkedés annak a jele, hogy az ember meghallotta a tanításokat. A szenvedések múlása a meditáció jele. Jógi az, aki érti a valóságot.

Egy dolgot nagyon tisztán kell látnotok: a Dharma tanításoknak egy feladatuk van, ez pedig nem más, mint az elme megfegyelmezése. A tanítóknak gondoskodniuk kell róla, hogy tanításaik jótékony hatással legyenek tanítványaik elméjére. Instrukcióiknak a saját tapasztalataikon kell alapulniuk, amelyek a Dharma megértéséből következnek. A tanítványoknak is azzal a céllal kell részt venniük a tanításokon, hogy elméjüket fejlesszék. Minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenniük, hogy irányításuk alá vonják fegyelmezetlen gondolataikat. Ezért buzdítalak benneteket arra, hogy kövessétek szorgalmasan a nagy kadampa gesék szavait. Ők azt tanácsolták, hogy az ember teremtsen összhangot az elme és a Dharma között. Ezzel ellentétben, ha a tudást és a gyakorlatot két, egymástól független és különálló entitásként kezeljük, a tanítások hatástalannak bizonyulhatnak. A szellemi gyakorlat során alaposan meg kell vizsgálnunk önmagunkat, és a Dharmát tükörként kell használnunk, amelyben láthatóvá válnak számunkra testünk, beszédünk és elménk hibái. Mind a tanítónak, mind a tanulónak akarnia kell, hogy a tanítás gyakorlata révén jót tegyen önmagával és másokkal. Ahogyan a lam-rim7 imákban találhatjuk:

Erős együttérzéstől hajtva,
Legyek képes rá, hogy értelmezzem a Buddhadharma kincsét,
És új helyekre vigyem,
És olyan helyekre, ahol megfogyatkozott.

A buddhista tan nem fizikai jellegű. Ezért a buddhizmus terjesztésének és visszaállításának sikere belső szellemiségünktől, vagyis elménk kontinuumától függ. Ha képesek vagyunk csökkenteni az elme hibáit, pozitív minőségei megnövekednek. A Buddha tanainak megőrzése és hirdetése tehát azt jelenti, hogy pozitív átalakulást váltunk ki. Nyilvánvaló, hogy maga a tan nem megfogható létező, vagyis nem lehet adni-venni a piacon, és nem valósítható meg fizikai értelemben. Fordítsatok figyelmet az alapokra, például a hármas gyakorlat végzésére – vagyis kultiváljátok magatokban a lemondás erényét, a bódhicsitta ébredő elméjének tudatosságát, és az üresség felismerésének bölcsességét.
A buddhista tanok megőrzésének és továbbadásának felelőssége a miénk – azoké, akiknek hitük van ezekben a tanokban. Ezt pedig a Buddha iránt érzett vonzódásunk és tiszteletünk alapozza meg. Ha mi magunk nem teszünk semmi építőt, csak várjuk, hogy mások tegyenek, akkor természetesen semmi sem lehetséges. Első lépésként saját elménkben kell kifejlesztenünk azokat a pozitív minőségeket, amiket a Buddha tanított. Aztán, miután megfelelően megfegyelmeztük elménket, reménykedhetünk, hogy segíthetünk mások elméjének megfegyelmezésében is. A nagy Congkapa8 egyértelműen kimondta, hogy azoknak, akik nem fegyelmezték meg önmagukat, szinte semmi esélyük nincs mások megfegyelmezésére. Ácsárja Dharmakírti9 nagyon világosan fogalmazta meg ezt az elvet:

Ha a módszer homályos [neked],
A magyarázat természettől fogva nehéz.

A bódhiszattvák, akikben ez a szándék munkál, végső célja, hogy elérjék a megvilágosodás állapotát. Ennek érdekében olyan gyakorlatokat végeznek, amelyek felszámolják az elmére ható zavaró érzelmeket. Ezzel egy időben szellemi felismerések megélésére is törekszenek. Következésképpen a bódhiszattvák a folyamat során megszabadulnak a bennük lévő negatív minőségektől, a pozitívakat pedig kiművelik magukban, és így képessé válnak rá, hogy segítsenek más érző lényeken. A Kommentárok (Dignága10) „A hiteles gondolkodás kivonata” című munkájához így ír:

Az együttérzők minden eszközt megragadnak,
hogy enyhítsék az élők szenvedését.

Ezért nekünk, akik hiszünk a Buddha tanításaiban, mindent meg kell tennünk, hogy kifejlesszük magunkban az erényeket. Ez nagyon fontos. És főleg ebben a mostani korszakban, amikor azt láthatjuk, hogy a Buddha tanításai elkorcsosultak. Mi, tibetiek fennhangon ágálunk a kínaiak ellen, és kritizáljuk őket, amiért pusztítást vittek véghez országunkban. A lényeg azonban az, hogy a buddhizmus követőiként minden körülmények között tartanunk kell magunkat ennek alapelveihez. A tanítások csak akkor érik el céljukat, ha belátjuk a gyakorlás előnyeit, fegyelmezettek maradunk, és pozitív átalakulást indítunk el a szívünkben. Nem úgy, mint az egyéb témákról szóló előadásoknál, amelyeket azért hallgatunk meg, hogy ötleteket nyerjünk és információhoz jussunk.
Talán most azt kérdezitek, mik az ismérvei egy igazi Dharma gyakorlónak. A gyakorlat a tíz nem erényes cselekedettől való tartózkodás etikai elvével kezdődik. Pontosan kell azonosítanotok a test, a beszéd és az elme minden negatív tényezőjét, és meg kell értenetek ezek ellenszereit. Ezzel az alapvető tudással az ember elhagyhatja az olyan negatív cselekedeteket, mint a lopás, a hazugság, és így tovább, és gyakorolhatja az őszinteséget, a kedvességet, és a többi erényes cselekedetet. A felszentelt szerzeteseknek és szerzetesnőknek a kolostori rendszabályokat kell követniük. Ezek megszabják, miként viseljék a szerzetesi ruhát, hogyan kommunikáljanak másokkal, és így tovább. Sőt, még arra vonatkozóan is kapnak utasítást, hogy hogyan nézzenek más emberekre, és hogyan szólítsák meg őket.
A Dharma gyakorló egyik legfőbb kihívása, hogy miként álljon ellen zavaró érzelmeinek, és végső soron miként szabadítsa meg magát tőlük. Ennek nehézségét az az egyszerű igazság okozza, hogy ezek a zavaró érzelmek a kezdetek kezdetétől fogva mindenféle szenvedést okoznak nekünk, embereknek. Ha valaki megtámad bennünket, vagy ellenség üldöz, kiabálni és sírni kezdünk. A külső ellenségek azonban, legyenek bármilyen kegyetlenek is, csupán egy életen át vannak ránk hatással. Ezen az életen túl nincs hatalmuk felettünk. Másrészt azonban, a romboló érzelmek a mi belső ellenségeink, amelyek egyértelműen képesek katasztrófákat okozni a következő életeinkben is. Valójában ezek a mi legrosszabb ellenségeink.
A Dharma gyakorló igazi próbáját épp ezért ez adja: ha zavaró érzelmei szűnőben vannak, akkor a gyakorlat hatásos. Ez az igaz gyakorló azonosításának legfőbb kritériuma, és nem az, hogy mennyire tűnik szentnek külső megjelenésében. A meditáció célja nem más, mint hogy csökkentse az elme káprázatait, és végső soron gyökerüknél fogva teljesen eltávolítsa őket. Azáltal, hogy tanulmányozza és gyakorolja a tanítás mély és hatalmas aspektusait, a gyakorló, aki egyre jobban belemerül az éntelenségről való meditációba, végül megérti a valóságot.
Nektek, akik a tanításokat hallgatjátok, alapvetően fontos ismernetek ennek hatékony eszközeit. Ehhez mentessé kell válnotok a hallgató (akit egy edényhez hasonlíthatunk) három hibájától, és ki kell fejlesztenetek magatokban a hat kedvező szándékot. A hibák közül az első az, ha úgy hallgattok, mintha egy fejjel lefelé fordított edény volnátok. Ilyenkor fizikailag talán jelen vagytok a tanításokon, mentálisan azonban valahol egész máshol jártok. Vagyis, amikor valaki tanít valamit nektek, egyáltalán nem hallgattok rá. Nem érdekel benneteket, amit mond, és meg sem halljátok. Ez nyilvánvalóan nagy akadálya a tanulásnak, amit el kell hárítanotok, hogy teljes figyelemmel és érdeklődéssel vehessetek részt a tanításokon.
A második hiba, ha úgy hallgattok, mintha lyukakkal teli edény lennétek. Ilyenkor, noha odafigyeltek a tanításokra, nem jegyzitek meg a tartalmukat. Ez a tudatosság és az emlékezet hiányát jelzi. A Dharma gyakorlása azt jelenti, hogy képesnek kell lennetek tanulni abból, amit hallottatok. Nem időtöltés, mint például a mesehallgatás. A tanítások útmutatást adnak nektek arra nézve, hogyan élhettek értelmes életet, és alakíthattok ki megfelelő hozzáállást a dolgokhoz. Épp ezért, ha azt szeretnétek, hogy hasznotokra váljanak, tudatosan meg kell tartanotok őket. A tanulás minden folyamata során, legyen az hallgatás, olvasás, stb., teljes figyelemmel kell lennetek, és törekednetek kell rá, hogy megjegyezzétek a tanítások tartalmát. Ha az érdeklődésetek nem teljes, és csak félig figyeltek, az információknak csupán a felét fogjátok megjegyezni, és csupán csak rövid időre. Hogy ne így legyen, el kell gondolkodnotok azon, amit hallottatok, újra meg újra. Ez lehetővé teszi, hogy a tudás hosszú időre benne maradjon a fejetekben. A tanítások megjegyzésének másik módszere a vita, amin a klasszikus vitázó iskolák is alapulnak.
A hallgató harmadik hibája a motivációval kapcsolatos, és ahhoz hasonlítják, amikor egy edénybe mérget öntenek. A tanítások hallgatása közben el kell kerülnötök a csalárd indítékokat. Minden cselekedetet, de különösen a Dharma gyakorlást – a szent szövegek hallgatását és olvasását – csakis jószándékú indítékkal végezzétek. Igyekezzetek irányításotok alá vonni a fegyelmezetlen elmét, és fokozatosan törekedjetek a buddhaság állapota felé, hogy minden érző lény javát szolgálhassátok. Óva intelek benneteket attól, hogy a Dharma tudást más tudományokhoz hasonlóan pusztán megélhetési célokra akarjátok használni.
Most pedig engedjétek meg, hogy rátérjek a fő témámra, Kamalasíla A meditáció szakaszai című művére. A szerző végtelenül jó volt Tibethez. A nagy Congkapa tiszteletre méltó tudósként emlegeti, nem érdemtelenül. A sok szöveg közül, amiket írt, a jelen mű, és A középút megvilágítása a legtöbbre tartott.
A meditáció szakaszai átadási útvonala igencsak ritka. Tibet közép- és délnyugati régióiban az átadás nem volt széleskörű. Elszigetelt helyeken talán ismerték. Khunnu láma Tendzin Gyalcen Khámban kapta meg a tanítást, majd továbbadta Szerkong rinpocsénak. Akkoriban én nem jutottam hozzá a tanításhoz, jóllehet szerettem volna. Úgy gondoltam, hogy mivel a szöveg nem túl hosszú, nem gond, ha későbbre halasztom. Helyette olyan, más fontos értekezésekkel kapcsolatos tanításokat igyekeztem megkapni, mint például Butön Rincsen Drup Nagy magyarázat a Kálacsakráról12 című műve, a Kalacsakra összefoglaló tantrája, és a hatkötetes Magyarázatok a Makulátlan Fény című nagy kommentárokhoz.
Épp Svájcban voltam, amikor kaptam egy táviratot, hogy Szerkong rinpocse eltávozott, Jongzin Ling rinpocse pedig gyengélkedik. Belém nyilallt a felismerés, hogy nagy árat kell fizetnem, amiért nem igyekeztem megkapni A meditáció szakaszaival kapcsolatos tanításokat. Szomorú voltam, és a veszteség érzése gyötört. Ezek után minden lámától és gesétől arról érdeklődtem, hogy ki viszi tovább az átadás vonalát. Egyszer aztán, amikor Bodh Gajában13 jártam, találkoztam a szákja apáttal, Szangye Tendzinnel. Elmondta nekem, hogy ő kapott tanításokat A meditáció szakaszairól egy öreg lámától, Khámból, aki Lhászában járt zarándoklaton. Azt gondoltam, hogy mivel Khunnu láma rinpocse is Khámból kapta a tanításokat, ez a vonal ugyanaz, így megbízhatok a tanítások hitelességében.