A KAPCSOLATOK TÖRVÉNYE + CD
Teremts harmonikus kapcsolatot a Forrásoddal!
| Rövid jellemzés |
Nem azért vagy itt, hogy megtaláld azt, ami tökéletes. Azért vagy itt, hogy megteremtsd vagy magadhoz vonzd a tökéletest. |
Nem azért vagy itt, hogy megtaláld azt, ami tökéletes. Azért vagy itt, hogy megteremtsd vagy magadhoz vonzd a tökéletest.
Az élet, fizikai létezésünk alapját a kapcsolatok jelentik, mert mindent azért észlelünk, azért veszünk észre, mert kapcsolatban vagyunk valamivel. Összehasonlításon alapuló tapasztalat nélkül képtelenek volnánk felfogni, értelmezni bármit is. Ezért joggal mondhatjuk, hogy kapcsolatok nélkül egyáltalán nem is létezhetnénk.
Abraham tanítása szerint azért érkezünk ebbe az anyagi világba, hogy megtapasztaljuk az ellentéteket, ennek hatására pedig útnak indítsuk vágyunk nyilait egy jobb valóság megteremtése érdekében. Az ellentétek legnagyobb tárházát pedig éppen a kapcsolatok jelentik. Mind közül pedig a köztünk és a Forrásunk közötti kötelék a legfontosabb, és amíg ezt nem értjük, addig semmilyen más kapcsolatot sem érthetünk meg világosan. Ha először és mindenekelőtt erre ügyelünk, akkor és csak akkor rendelkezünk majd azzal a biztos alappal, amellyel továbbléphetünk más kapcsolatokba. Kapcsolatunk a testünkkel, a pénzzel, a szüleinkkel, a gyermekeinkkel, az unokáinkkal, a munkatársainkkal, a kormányunkkal, a világunkkal… hamar és könnyedén összhangba kerül, ha először is erre az alapvető, elsődleges kapcsolatunkra ügyelünk.
Akár egy ültő helyünkben olvassuk el ezt a könyvet, akár néhány nap leforgása alatt, fontos változás fog végbemenni bennünk, mivel Abraham felsorolja az ezzel a témával összefüggésbe hozható összes téves meggyőződésünket, hogy végre magunk mögött hagyhassuk ezeket, és visszatérjünk ahhoz a felfogáshoz, amely annak a mélyén rejlik, akik valójában vagyunk. Amikor pedig ez megtörténik, nem csak kezdjük érteni minden jelenlegi és múltbeli kapcsolatunkat, hanem azon nyomban nyilvánvalóvá válik számunkra mindaz az üdvös dolog, amelyet ezektől kaptunk.
További ezoterikus és spirituális könyvek az Édesvíz Webáruházakciós könyvajánlatainak oldalán találhatók!
Olvass bővebben a könyvről az ÉDESVÍZ MAGAZINBAN!
Tartalom
Előszó (Jerry Hicks)
ELSŐ RÉSZ: Örvényed és a Vonzás Törvénye: Tanulj meg boldog teremtőtársakat vonzani!
Tanulj meg boldog teremtőtársakat vonzani!
Az élet a kapcsolatokról szól
Találd meg előbb az összhangot, csak utána cselekedj!
Hibás elvek alapján éljük az életünket?
Lépj hátrébb, hogy világosabban láss!
Mielőtt ebbe a testbe születtél volna
Születésed pillanata
Kapcsolatod a szüleiddel
Kapcsolatod a testvéreiddel
Örvényünk és a Vonzás Törvénye
A Vonzás Törvénye hatalmas, Örökkévaló és Egyetemes
Elviselünk másokat, vagy elfogadjuk őket?
Tanuld meg az Elfogadás Művészetét!
Hatalmunkban áll-e befolyásolni másokat ahelyett, hogy irányítanánk őket?
Hogyan lehet egyetértés egy sokszínű család tagjai között?
A gyermekhez…
A szülőkhöz…
Hozzád, aki feltetted a kérdést…
Elvégzi-e majd a házimunkát a Vonzás Törvénye?
De mi van akkor, ha érdeklődésünk már nem egyezik?
Mi van, ha valaki nem akarja, hogy véget érjen a kapcsolat?
Félórás gyakorlat az Energiák összehangolásához
Létezik-e a számomra egyedüliként tökéletes személy?
Hogyan találhatom meg a tökéletes üzlettársat?
Ki a legalkalmasabb vezető?
Milyen a tökéletes kormányzási forma?
Milyen a természetes viszonyunk az állatokhoz?
A teremtés háromlépéses folyamata
Befolyásolhatjuk-e az állatokat, vagy csak uralhatjuk őket?
Milyen a legkedvezőbb kapcsolat a fizikai és a Nem Fizikai között esetünkben?
Mi van akkor, ha kellemetlenül érzem magam a munkahelyemen?
Hogyan „tehetünk szert mindenre” mindnyájan?
A törvényes szerződések az alkotókészség ellenében hatnak?
Mi tartja fenn az állandósuló lelki problémákat?
Hogyan lehetünk leginkább hasznára a szükséget szenvedőknek?
Miért vonzanak egyesek újra és újra fájdalmas kapcsolatokat?
Vannak-e olyanok, akiknek a sorsát megpecsételték a gyermekkori hatások?
Nehezen kezelhető gyermekkel vagy megáldva?
Hogyan juthatunk el a zavartól a kiegyensúlyozottságig?
A kellemetlen gyermekkor szükségszerűen ugyanilyen felnőttkorhoz vezet?
A múlt gyötrelmeit okolva felnagyítjuk a jelen gyötrelmeit
Mikor van az, hogy a „problémák megoldása” csupán fokozza a problémákat?
Abraham, beszélj nekünk a szeretetről!
Mikor érdemes felhagyni a próbálkozással?
MÁSODIK RÉSZ: Párkapcsolatok és a Vonzás Törvénye: Találd meg a tökéletes társat, válj magad is azzá, és vonzd őt magadhoz!
Miért nem vonzottam még magamhoz a páromat?
Arra fogok összpontosítani, amit egy kapcsolatban akarok
Sok rosszul működő kapcsolatot figyeltem meg
De mi van akkor, ha nem tartós a kapcsolatom?
Miért érzem kapcsolatomat Abrahammel annyira helyénvalónak?
A lélektárs biztosan csodálatos, ugye?
Semmi sem fontosabb annál, mint hogy jól érezd magad
Ha a nő akar valakit, de nem épp azt a személyt
Kapcsolatok és a Jó tulajdonságok listájának gyakorlata
Rezgésemmel vonzok
De mi van akkor, ha mások választanak nekünk társat?
Megtalálni, magunkhoz hívni a tökéletes társat, vagy azzá válni
Akarok egy társat, vagy szükségem van egy társra?
Van rá mód, hogy derűsek maradjunk a „hiányt szenvedők” között?
Egy rövid gyakorlat elalváshoz, amely átalakítja a kapcsolataidat
Mit várok egy kapcsolattól?
Melyek a tökéletes társ kívánatos tulajdonságai?
A természet törvényei nem befolyásolnak-e minket párkapcsolatainkban?
Mi természetes az ember számára az intim kapcsolatokban?
Ha jól érezem magam, mindig olyanokat fogok magamhoz vonzani, akik jól érzik magukat?
Nem lehetne-e bárki tökéletes társam?
HARMADIK RÉSZ: A szexualitás és a Vonzás Törvénye – Nemiség, érzékiség és mások véleménye
Szex, szexualitás és érzékiség
Szexualitásunk törvényeit Nem Fizikai dimenziókból rendelték el?
A szexualitást ösztönök irányítják, nem törvények
Mi volna, ha az ember úgy viselkedne a szexualitás terén, mint a vadállatok?
Mi van akkor, ha a társadalom elítél egy bizonyos szexuális viselkedést?
Ki határozza meg az emberek szexuális hierarchiáját?
Hogyan egyeztethetjük össze nemiségünk terén a közös teremtést?
A szexualitástól való félelem elrontja az érintés örömét
Mindig nyitva áll előttünk egy új kezdet lehetősége
Hogyan lehet ismét gyakrabban örömteli a nemi életem?
Szex, vallás és zárt osztály?
Miért emlegetik az emberek feleslegesen Istent és a szexet?
Miért mutatja be a média a szenvedést, miközben az érzékiséget cenzúrázza?
Természetes vagy természetellenes a monogámia?
Szexualitás, művészet, vallás és monogámia
Mi a legnagyobb érzéki/szexuális élmény?
Mindegyik házasságom más volt, de egyik sem volt jobb a többinél
Abraham javaslata egy fogadalomra a „társulóknak”
NEGYEDIK RÉSZ: A szülők és a Vonzás Törvénye – Építő jellegű és derűs szülő-gyermek viszony egy ellentétekkel teli világban
Milyen szerepet játszik a nevelő a gyermek viselkedésében?
Milyen a gyermekek kapcsolata egymással a felnőttek nélkül?
Miben áll a természetes apai és anyai szerep?
A tökéletes szülő
Mik a szülők és gyermekek családi Benső Lényei?
Vannak-e a családoknak a születésüket megelőzően bizonyos közös szándékaik?
Kiért vagyunk leginkább felelősek?
Mit tanulhatnak a szülők gyermekeiktől?
A testvérek miért reagálnak különböző módon a hasonló hatásokra?
A gyermekek mindenképpen a „szüleikre ütnek”?
Örökölt tulajdonságaim szükségszerűen meghatározzák-e jövőbeli tapasztalatomat?
Nem volna-e helyes elvenni a gyermekeket a „goromba” szülőktől?
Hajlandóak-e majd házimunkát végezni a gyerekek fegyelmezés nélkül?
A „családi békének” feltétlenül a személyes szabadság korlátozása az ára?
Melyik családtag lássa el a család felügyeletét?
Szülők és gyermekek – egyetértés vagy sérülés
El kell-e ültetni a gyermekekben szüleik meggyőződéseit?
Ki a felelős, ha egy család működésképtelen?
De hogyan „vonzhatnak” csecsemők nemkívánatos dolgokat?
Miért születik némelyik gyerek autistának?
ÖTÖDIK RÉSZ: Az önértékelés és a Vonzás Törvénye – A nagyrabecsülés mint az Örvényedhez vezető út „varázskulcsa”
A nagyrabecsülés mint az Örvényedre nyíló ajtó kulcsa
Miért veszíti el valaki az önbizalmát?
Mi az első lépés az önértékelés felé?
Milyen hatással van a Vonzás Törvénye a versenyre?
Mi van akkor, ha kedvezőtlenül hasonlítjuk össze magunkat másokkal?
Mi történik, ha félünk egy gazdasági világválságtól?
Az önzés és a Vonzás Törvénye?
Szükségszerű-e, hogy mások szándékai irányítsanak minket?
Hogyan javulhat az önértékelésem?
Mi az életem célja?
Néhány gyakorlat, hogy beléphess az Örvénybe
Vizualizációs gyakorlat elalváshoz
Amikor felébredsz
Figyelem-összpontosító kör
Jó tulajdonságok listája
Túláradó nagyrabecsülés
Az élet az Örvényből nézve
HATODIK RÉSZ: Abraham élőben: A Vonzás Törvénye tanfolyam
Kisgyermekként előnytelen dolgokra tanítottak?
Világotokat a Vonzás Törvénye igazgatja
A barátod azért idegesít, hogy ezáltal több legyél?
Minden kölcsönösen együttműködő elem összetalálkozik
Lépj vonzásod hatalmas Örvényébe!
Az ellentétek egyáltalán nem arra utalnak, hogy valami félresikerült
Készen állsz rá, hogy találkozz az Örvényeddel?
A Vonzás Törvénye és a Törvényből következő alaptételek
Ki kell-e érdemelnie egy gyereknek a Jóllétet?
Vannak-e helyénvaló elvárások egy párkapcsolatban?
Az Ashville-ben, Észak-Karolinában tartott vasárnapi összejövetel lezárása
Tévedések